2015. december 14., hétfő

6. rész

Igaz hazugságok

*Nico szemszöge*

Csütörtök este ismét együtt mentünk a hotelhez, amit nem bántam, mivel féltettem Minát. Bele is haltam volna, ha bármi baja esik vagy neki, vagy a babának. Eleinte kicsit sokkolt a hír, miszerint gyereket vár, főleg amiatt, hogy azt hittem Eliot az apja. Akkor éreztem úgy, hogy végleg elveszítettem. Ám amikor azt mondta, hogy tőlem terhes, mintha a világ hirtelen megváltozott volna körülöttem. Boldog voltam, mert így tudtam, hogy lehet még esélyem arra, hogy visszakapjam.
Az este további részében semmit nem csináltunk, csak beszélgettünk, és közben vacsoráztunk. Az nagyon felhúzott, amikor mesélte, hogy Sergio ismét bepróbálkozott nála. Legszívesebben felpofoznám az érthetetlen idiótáját. Az viszont lenyugtatott valamelyest, hogy Minával együtt tusoltunk le, majd ismét összebújva aludtunk el.

Másnap reggel ismét korán keltünk, hogy érjünk ki pályára mire kezdődik a szabadedzés. Igaz kicsit lassított a tempónkon az, hogy Mina ismét rosszul volt, és készülődés közben kétszer kellett kiszaladnia a mosdóba. Annyira sajnáltam szegényt, de nem tudtam segíteni rajta. Mikor végre jobban lett, gyorsan elkészült, és már indulhattunk is. Az úton már jobb kedve volt, aminek örültem. A boxhoz érve én már szaladtam is átöltözni, és igyekeztem, hogy ne késsek el. Minának még gyors adtam egy szájrapuszit, és már ott sem voltam.

Az első szabadedzés probléma nélkül lezajlott, sikerült teljesíteni, amit akartunk, így jó kedvvel szálltam ki az autóból, az pedig csak hab volt a tortán, hogy a negyedik helyen végeztem. Tudtam, hogy ennek nincs jelentősége, de azért jót tett a lelkemnek. Az azonban furcsa volt, hogy egyből lerohantak az újságírók és a riporterek. Mosolyogva álltam eléjük, elvégre jó kedvű voltam. Egészen addig, amíg az első kérdést meg nem hallottam.

- Nico, mióta van együtt a barátnőjével? - kérdezett bele a közepébe az egyik riporter.
- Tessék? - néztem rá értelmetlenül.
- A csapattársa mondta, hogy boldog párkapcsolatban él egy kedves fiatal nővel.
- Nincs senkim. Nem élek együtt senkivel sem. Fogalmam sincs, honnan vette ezt.
- Mi ezt nem tudhatjuk, de állítása szerint hosszú ideje tartó kapcsolatban áll egy bizonyos Jasmina Schultz nevű nővel.
- Ez nem igaz. Ismerem, de nem a barátnőm. Annak pedig örülnék, ha nem erről kérdezősködnének. Nem áll szándékomban erről beszélni. Ez a magánéletemhez tartozik, azt pedig nem fogom kiteregetni.
- Akkor az sem igaz, hogy gyereket várnak? - kiabálta be a semmiből az egyik riporter.
- Mint már mondtam, nem kommentálom a helyzetet, ez senkire nem tartozik önök közül.

Még volt bennem annyi erő, hogy az edzéssel kapcsolatos kérdésekre válaszoljak, ám ezután azonnal berohantam hátra, hogy Sergiót megöljem. Ennél undorítóbb dolgot még nem csináltak velem. De neki sikerült most alaposan kihúznia a gyufát.

- Sergio merre van? - kérdeztem meg ingerülten az egyik szerelőtől.
- Fogalmam sincs, azt hiszem, hogy hátul van. Mit akarsz vele?
- Megölni - válaszoltam határozottan. - Sergio! - kiáltottam el magam, mikor beértem a hátsó részre.
- Mi van? - jött elő szinte azonnal.
- Mi van? Az, hogy egy undorító féreg vagy. Mit pofáztál az újságíróknak meg a riportereknek? Meg egyébként honnan tudsz arról, hogy Mina terhes? Most ezzel csak bosszút akarsz állni rajtam, amiért Mina rád sem néz?
- Komolyan terhes? - röhögött fel. - Beszarás. Azt hittem, hogy a Forma 1-en kívül is szerencsétlen vagy, de úgy látom, hogy egy nőt még csak teherbe tudsz ejteni. Gratula.
- Te csak ne gratulálgass itt nekem! - kiabáltam. - Rohadt szemétláda.
- Hm, féltékeny vagy? Meg is értem. Bármikor el tudom hódítani tőled a csajt, még akkor is, ha a te kölyköddel terhes. Ha más nem, akkor csak jól megdugom és kész.
- Ezzel túl messzire mentél - ordítottam rá dühösen. - Esküszöm, megöllek, te szemétláda!
- Mit csináltok? - kérdezte az egyik szerelő, aki hátrajött a kiabálás miatt.
- Kérdezd meg ezt a rohadékot! - csaptam Sergio mellkasára.
- Te csak ne ütögess, mert nagyon csúnyán megjárod! - lökött rajtam egyet.
- Még neked áll feljebb? - löktem neki az egyik tárolószekrénynek.
- Álljatok le! Mi a frászt csináltok? - ugrott közénk az egyik mérnököm.
- Mit csinálok? Megölöm ezt a faszkalapot, mert pofázik az újságírók előtt.
- Nico, mi ez a hangzavar? - jelent meg sápadtan Mina.
- Kicsim, menj vissza a többiekhez, nem akarom, hogy felzaklasd magad. Majd én lerendezem a többit. Neked nem kell ebbe belemásznod, fontos, hogy nyugodt legyél - öleltem meg.
- Dehogy megyek innen - mondta mérgesen.
- Mina, kérlek! - néztem rá kérlelően.
- Gyere, menjünk innen - húzta el onnan Florian, az edzőm.
- Köszi - mondtam hálásan Flónak. - Most pedig megölöm ezt a rohadékot! - fordultam újra Sergio felé.
- Dehogy ölsz meg te senkit! - fogott le egy másik szerelőm. - Hagyjátok egymást!
- Tönkreteszi az életem. Semmit nem tud rólam, hazudozik, csak éppenséggel pont beletrafált az igazságba. Mindent kitálal rólam, csak azért mert Mina kikosarazta.
- Már bocs, de bántja az önérzetem, ha egy olyan csaj, mint Mina inkább a te ágyadba bújik. Vagy fizettél érte? - kérdezte röhögve.
- Na most fogsz meghalni! - ordítottam, és próbáltam kitörni a szerelőm karjai közül, de Sergio szerencséje, erősen fogott.
- Blablabla - hergelt tovább.
- Vigye már el innen valaki Sergiót! - kiabált a többiekre a drága kis szerelőm. - Te meg nyugodj már meg! - szorította meg erősen a karom.
- Hogy a francba nyugodjak le? Senki nem tudott Mináról meg rólam, a piciről pláne, erre most ezt a barom elpofáz mindent. Senkinek nem akartuk az orrára kötni, főleg úgy, hogy Minával sincs minden rendben.
- Honnan ismered egyáltalán Minát? Ő a La Perle tulajdonosa, nem? A múltkor láttam egy újságban hogy az ő étterme az egyik legjobb, meg hogy már két csillagos, meg mit tudom én mi. Azóta nyaggat vele az asszony, hogy vigyem el oda, ha már úgyis a városban lakunk.
- Ezer éve ismerem. Egy városban nőttünk fel, ugyanoda jártunk suliba, plusz a nagyszüleink szomszédok voltak. Aztán összejöttünk, együtt voltunk sokáig, 2010-ben vettem volna feleségül. Csak hülye voltam. Így ugrott az egész.
- Na ne! És akkor most hogy van ez az egész? - kérdezte meglepetten.
- Hosszú, a lényeg, hogy most kezdünk ismét egymásra találni.
- Sok sikert nektek!
- Köszi - mosolyodtam el.
- Na, végre! Kicsit nyugodtabb vagy.

Igaz is volt. Nyugodtabb voltam, és ez csak egyre jobb lett, mikor Minát megölelhettem. Nem mondtam neki semmit arról, hogy mi miatt volt az előbbi veszekedés. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát, vagy hogy valami komolyabb baja legyen. Szerencsére ő sem hozta szóba a dolgot.
Nem sokkal később már ismét az autóban ültem, és próbáltam fejben ott lenni, és nem azon kattogni, hogy mi volt az előbb. Illetve még azon is volt időm gondolkodni, hogy hogyan mondjam el az egészet Minának.
Rosszabb is lett az eredményem, az viszont vigasztalt, hogy Sergio ismét mögöttem végzett. Megérdemelte. Miután végeztünk, még volt pár megbeszélés, utána azonban végre visszamehettünk a hotelbe. Fáradt voltam, és semmi erőm nem volt már.

- Jól vagy? - kérdezte aggódva Mina, mikor visszaértünk a szobába.
- Igen. Fogjuk rá. Csak kicsit sok volt a mai nap.
- Elmondod, hogy mi volt Sergióval? - ült le az ágyára.
- Muszáj lesz, jobb, ha tőlem tudod meg - ültem le mellé gondterhelten, közben pedig a halántékom masszíroztam.
- Mesélj! - ölelt át.
- Sergio rohadt féltékeny volt, meg mérges, amiért visszautasítottad és valószínű, hogy meglátott minket együtt. Emiatt pedig elkezdett pofázni az újságíróknak, persze ő azt hitte, hogy csak hazugságok, de minden igaz. Így tudnak rólunk. Mondtam, hogy nem nyilatkozom, de ugye ezzel akarva-akaratlanul is elismertem, minden igaz abból, amit mondott.
- Nico, nyugi, nem lesz semmi baj. Meg tudjuk oldani ezt a problémát. Ha már kiderült, akkor kiderült, ennyi. Ne is foglalkozzunk vele. Ha kérdeznek róla, akkor válaszolsz, de fogd rövidre.
- Nem vagy mérges? - néztem rá meglepődve.
- Nem, úgyis kiderült volna. Szóval mindegy. Nem foguk előttük mutatkozni, nem fogok nyilatkozni, de hiszti rohamom se lesz, ha esetleg rajta leszek egy fotón, vagy cikkeznek rólam.
- Te vagy a legjobb, Jasmina! - csókoltam meg.
- Hé! Ezt hagyjuk abba! - nevetett. - Nem lesz ennek jó vége.
- Dehogynem. Ennek lesz a legjobb vége. Ha már egyszer elcsesztem. Most nem akarom. Nagyon nem. Kellesz nekem, te lány! - szorítottam magamhoz.
- Na jó, meglátjuk mi lesz - egyezett bele. - Hé, jött egy smsed! - bökött a lelökött telefonom felé.
- Ne! Most írt Florian, hogy van rólunk egy cikk.
- Nézzük meg! - jelentette ki, és már nyúlt is a laptopom után. - Meg is van - mondta rövid keresgélés után.

Nico Hülkenberg apai örömök elé néz

A mai nap folyamán robbant a hír, miszerint a német Forma 1-es pilóta, Nico Hülkenberg hamarosan a kisgyermekes apukát népes táborát fogja erősíteni.

A hír ma délután kaptak szárnyra, amikor a Force India mexikóija véletlenül elmondta az újságírók hada előtt, hogy csapattársa hónapokon belül apai örömök elé fog nézni. A hírt eddig az érintett fél még nem erősítette meg, ám cáfolni sem cáfolta.

Lapunknak sikerült kiderítenie, hogy a német versenyzőnek nem más a párja, mint a német születésű mesterszakács, Jasmina Schultz, aki a svájci Zürichben vezet egy híres éttermet.

Sergio Perez azt is elárulta, hogy csapattársa már régóta ismeri a lányt, és kapcsolatuk igen komoly. "Igen, megerősíthetem, hogy Nico és Jasmina régóta egy pár, illetve el is jegyezték egymást a közelmúltban. Hogy ez annak ez eredménye, hogy gyereket várnak, nem tudom, de az már biztos, hogy pár hónapon belül esküvőjük lesz, majd a gyerekük is megszületik."

- Ez de durva már! - sóhajtott fel. - Mekkora pöcs már a csapattársad.
- Az, nem is kicsit - húztam a szám.
- Hordani fogom a gyűrűt, hadd egye a fene a hülye csapattársad. Igaz csak a nyakamban, a láncomon, de nem én lennék az egyetlen, aki így hordja.
- Komolyan ezt akarod? - néztem rá félve.
- Igen, úgyis nagyjából igaz ez az egész mese. Plusz terhes vagyok, így pedig jobban elfogadják ezt az egészet. A gyűrűm úgyis megvan, szóval.
- Jaj, te lány! Úgy sajnálom, hogy ilyen életed van. Soha nem lehetett egy boldog kapcsolatod. Én ott hagytalak, utána Eliottal is csak a látszat volt, most is az lesz.
- Hozzászoktam már.
- Gyere hozzám feleségül. Tényleg - vetettem fel az ötletet.
- Nico, az eszem még nem ment el, már bocs. Ne is álmodj róla!
- Megértem. Sőt! Igazad van. Nem erőltetek rád semmit.
- Figyelj, még lehet valami közöttünk, de semmit nem ígérek. Szeretlek, de nem tudom.
- Akkor csak randizzunk, legyünk együtt, mint mikor csak jártunk. Ott leszek veled, akármi is legyen, és sosem hagylak cserben többet, soha többet.
- Hinni akarok neked, de nem tudom.
- Mina, bízz bennem! - csókoltam meg.
- Szeretlek, te mocsok pilóta! - csókolt vissza szenvedélyesen.
- Ezt most a hormonok számlájára írom, rendben?
- Rendben. Nekem úgy is megfelel. Ha neked úgy jó, akkor bánom is én.
- Jaj, te! - öleltem át.
- Tudod mit, költözz át hozzám. És akkor többet lehetnénk együtt. Próbának mindenképp jó lenne - dobta fel az ötletet.

°°°°°°°°°°
Sziasztok!
Ez lett volna a hatodik rész. Így kicsit bepillantást nyerhettetek
Nico fejébe is.
Puszi, Elyse!

2015. december 7., hétfő

5. rész

Egy cseppnyi békesség

A repülőn nagyon rosszul éreztem magam. Már harmadjára voltam bent a mosdóban, hogy hányjak. Mostanában nagyon megszenvedem így is a reggeleket, de ez a pár ezer méter magasság még rátesz egy hatalmas lapáttal.

- Mina, jól vagy? - kopogott be Nico.
- Nem, nem vagyok jól - mondtam elkeseredve.
- Hozzak valamit? - kérdezte kedvesen.
- Nem, nem kérek semmit - nyavalyogtam, közben pedig kimentem.
- Gyere, üljünk vissza - fogta meg a kezem.
- Rendben - bólintottam, közben pedig elmentem a helyemig, és leültem.

A lábaimat felhúztam, Nico pedig rám terített egy puha plédet. Annyira gondoskodó volt, viszont úgy voltam vele, hogy ez csak a terhességem miatt van. Miközben ezen gondolkodtam, Nico elővarázsolt nekem egy tál gyümölcssalátát. Mosolyogva vettem el tőle, és lassan falatozni kezdtem. Olyan finom volt, így mire észrevettem, már nem volt semmi sem a tál alján. Csak idétlenül vigyorogtam Nicóra, mire ő is még szélesebben elmosolyodott.

- Aranyos vagy nagyon - karolta át a vállamat.
- Köszi - mosolyodtam el.
- Jó, hogy eljöttél velem. Nem gondoltam volna, hogy belemész. 
- Én sem, de aztán egy nagyon lelkis pillanatomban mégis amellett döntöttem, hogy eljövök veled.
- Amit nem bánok. Szerinted fiú vagy lány lesz? - kérdezte miközben a hasamat simogatta.
- Nem tudom. Nekem mindegy. A lényeg, hogy egészséges legyen. Te még mindig fiút szeretnél?
- Igen, szeretném, ha először egy fiúnk lenne, utána lehetne egy lány.
- Nico, az nem zavar, hogy nem akarok veled lenni? Mondtam, hogy nincs esély rá, hogy újra veled legyek. A picit közösen neveljük, de ennyi, te itt én ott.
- Mindegy, megbeszéljük még, kislány - nyomott egy puszit az arcomra.

Nem zavart, hogy puszilgatott, meg ölelgetett, mert örültem neki, hogy legalább törődik velem. Közben az ereszkedést is megkezdtük, szóval hamarosan landolunk Montrealban. Mikor azon is túl voltunk, összeszedtük a csomagjainkat, Nico elkérte az előre kikölcsönzött kocsit, majd elindultunk a szálloda felé. Hamar odaértünk, elkértük a szobánk kulcsát, és egyből felmentünk.
Nicóval egy szobában voltunk, mivel nem engedte, hogy külön aludjak, elvégre féltett attól, hogy valami bajom történik.

- Melyik ágyat szeretnéd? - nézett rám mosolyogva. - Várj, az ablak felőlit kéred, régen is mindig úgy aludtál.
- Pontosan. Látom nem felejtettél el mindent - mosolyogtam miután birtokba vettem az új ágyamat.
- Ismerlek már, Nem tudok mit tenni ez ellen.
- Köszönöm. Most azonban, ha nem bánod, akkor lefekszem egy kicsit aludni. Fáradt vagyok.
- Minám, csak nyugodtan. Pihenj amennyit szeretnél. Nekem mennem kell megbeszélésre, szóval senki nem fog zavarni. Szép álmokat - köszönt el, közben pedig egy puszit nyomott a homlokomra.
- Vigyázz magadra! - csúszott ki automatikusan a számon.
- Vigyázok, Mina, miattad, és a pici miatt.
- Menj már! - szóltam rá mosolyogva.
- Jól van. Szeretlek.
- Én nem - szóltam utána nevetve.
- Tudom, hogy csak hazudsz.
- Csak szeretnéd.

Elnevettem magam ismét, majd lefeküdtem az ágyamra. Nem sokáig kellett bámulnom kifelé az ablakon, mivel hamar elnyomott az álom. Mire felébredtem, addigra már sötét volt odakinn, és a mellettem lévő ágyon már ott feküdt Nico, az ölében pedig ott volt a laptopja. Nagyon bele volt merülve, gondolom filmet nézhetett, mivel a fülese is be volt dugva.
Lassan leszálltam az ágyról, mire Nico felém fordult, és elmosolyodott. Letette a laptopját, kivette a fülesét, és felült.

- Kialudtad magad?
- Igen, csak most már picit éhes vagyok.
- Hozassak fel vacsorát?
- Igen, az jó lenne - mosolyodtam el. - Csak ne legyen túl sok. Addig letusolok.
- Rendben, csak vigyázz, el ne csússz.
- Nyugi, vigyázok.

Bementem a fürdőszobába, lassan levetkőztem, majd beálltam a zuhany alá. Megengedtem a meleg vizet, és hosszú ideig folyattam magamra. Mikor már elég volt, gyorsan megmosakodtam, majd a törülköző után nyúltam, de hűlt helyét találtam. Elfintorodtam, jobb megoldás híján pedig kiszóltam Nicónak. Mondtam neki, hogy szükségem lenne arra, hogy segítsen. Szerencsére volt olyan kedves, hogy behozza a kért törülközőt.

- Tessék! - nyújtotta be az ajtón.
- Nico, az istenit! Gyere már be. Láttál már ruha nélkül.
- Igazad van - jött be.
- Köszi szépen - vettem el tőle.
- Nincs mit, és gyönyörű vagy. Nagyon szép vagy - jött hozzám közelebb.
- Ne csináld ezt, kérlek! - csavartam magam a törülközőbe.
- Hülye voltam, hogy lemondtam az esküvőt.
- Figyelj, ezt mindenki tudja. Te vagy a világ leghülyébbje, legalábbis Steph ezt mondta.
- Jó, hagyjuk ezt - lépett egészen közel hozzám.
- Ne merészelj megcsókolni! - tettem az ujjam a szája elé. - Nem kérek belőle.
- Ó, dehogynem, csak még te sem tudsz róla - hajolt oda hozzám.
- Ha megcsókolsz, akkor kapsz.
- Persze - csókolt meg.

Nem tudtam megállni, visszacsókoltam. Átkaroltam a nyakát, míg ő a derekam köré fonta a karjait, és szorosan magához húzott. Hosszasan csókolóztunk, majd mire észbe kaptam, addigra már az ágyán feküdtem, ő pedig fölöttem volt. A nyakamat csókolgatta, én pedig néha felnyögtem. Élveztem, amit csinált, így nem állítottam le. Hagytam, hogy azt csináljon, amit csak akart. Nem is érdekelt már tovább, hogy mi történik.
Pár perccel később már bennem volt, és lassan, óvatosan mozgott. Halkan nyögdécseltem, ő pedig egész végig az arcomat figyelte. Mosolygott, én pedig visszamosolyogtam rá. Annyira jól esett minden egyes mozdulata, és be kell vallanom, hogy hiányzott vele a szex. Mindig is jó volt vele, ezért nem is csoda, hogy most minden pillanatát maximálisan ki akartam élvezni.
Szerencsére senki nem zavart meg minket, ezért sokáig együtt voltunk. Nem tudom mennyi idő telt el, de nem is törődtem vele. Nico szorosan magához húzott, és imádtam, hogy a karjai között lehettem.

- Még most sem szeretsz? - kérdezte vigyorogva.
- Eltaláltad - mosolyodtam el.
- Hallod, picike, anyukád hazudni próbál - hajolt le a hasamhoz, majd egy puszit is nyomott rá.
- Bolond vagy - nevettem.
- Ez van, Ilyennek kell elfogadni. Van, akinek sikerült.
- Elhiszem, de most annak örülnék, ha végre ehetnék. Hol a vacsorám?
- Lassan meg kell érkezzen - pillantott rá az éjjeliszekrényen lévő órára. - Direkt úgy kértem, hogy kb egy óra múlva érjen fel.
- Hú, te szemét dög! - csaptam a hasára. - Mindegy, ezt majd lerendezzük. Mit hozattál?
- Valami zöldséges sült csirkemellet, fetával meg céklával, utána pedig ehetsz desszertet is. A kedvencedet, panna cottát epres-málnás öntettel.
- Nico, te egy isten vagy - csókoltam meg.
- Ha tudom, hogy csak egy kis panna cotta kell ehhez, akkor anyu szülinapján azt rendeltem volna desszertnek.
- Anyukád szülinapján nem csak csókot kaptál. Egy gyereket is összehoztunk, szóval kicsivel többet is kaptál - mondtam kicsit elszomorodva, ám már nem tudott rá mondani semmit, mivel kopogtak.

Nico azonnal kiugrott az ágyból, felráncigálta magára a boxerjét meg a pólóját, és ment ajtót nyitni. Csak susmogást hallottam, de gondoltam, hogy az egyik szobapincér volt az. Szerencsére igazam lett, és tényleg megkaptuk a vacsoránkat.
Gyorsan felkaptam magamra a hálóingemet, majd leültem az ágyam szélére. Nico a kezembe adta az egyik tányért, a másikkal pedig leült velem szembe az ő ágyára. Csendben kezdtük el enni, még csak egymásra sem néztünk. Már majdnem befejeztük, mikor Nico először megszólalt, de akkor is csak annyit kérdezett, hogy ízlik-e. Bólogattam, és tovább ettem. Mikor befejeztem, felálltam, és letettem a tányért. Helyette pedig kézbe vettem a desszertes tányért. Hamar nekiláttam, és el kellett ismernem, hogy nagyon finom.

- Te jobbat csinálsz - fintorgott Nico, mikor bekapta az első falatot.
- Ne hízelegj! - nyújtottam ki a nyelvem.
- Komolyan beszélek. Te sokkal ügyesebb vagy.
- Akkor köszönöm - mosolyodtam el.

Miután végeztünk az evéssel, összepakoltuk a tányérokat, majd lefeküdtünk az ágyainkba. Álmosak voltunk, plusz reggel is korán kellett kelnünk. Befészkeltem magam a puha takaró alá, viszont sehogy sem találtam a helyem. Végül elhatároztam magam, és szóltam Nicónak, hogy ha van kedve, akkor jöjjön át az én ágyamba. Nem kellett még egyszer mondanom, azonnal átmászott az én ágyamba. Szorosan magához ölelt, és simogatni kezdte a hasamat.

- Szeretlek titeket. A picinket is, és téged is - suttogta a fülembe.
- Én is szeretlek, Nico - motyogtam félálomban.

Reggel Nico telefonjának az ébresztőjére ébredtünk. Ő egyből kiugrott az ágyból, én azonban még fekve maradtam. Kicsit vártam, hogy jobban magamhoz térjek, és csak utána ültem fel. Lassan felálltam, majd a fürdőszobába sétáltam. Nico már borotválkozott, és csak elmosolyodott, mikor meglátott. Odaálltam mellé, és finoman a derekára csúsztattam a kezem. Semmit nem mondott, csak ismét mosolyogni kezdett.
Gyors megmostam az arcomat, majd fogat mostam. Mire végeztem, addigra Nico már fel is öltözött. Én sem tétlenkedtem sokáig, hanem felvettem magamra az előre kikészített ruhám, majd visszaszaladtam megfésülködni. Szerencsére ma reggel nem voltam rosszul, így kicsit a kedvem is jobb volt.
Néhány percen belül már az autóban ültünk, és a pálya felé tartottunk. Mikor odaértünk, kiszálltunk. és a bejárat felé indultunk. Szerencsére rólam tudomást sem vettek az újságírók és a fotósok. Amint beértünk a pályára, a csapat boxába mentünk. A többiek csak furcsán méregettek, mivel eddig sosem láttak. Nico gyorsan bemutatott néhány szerelőjének, és nagyjából ennyi volt. Én ott kellett maradjak a többiekkel, mivel Nico egy megbeszélésre rohant. A fiúkkal maradtam, akik kedvesek voltak hozzám, és nagyon jól el tudtam velük beszélgetni.
Nem tudom mennyi ideig lehettem ott, amikor bejött Nico csapattársa, Segio Perez. Vigyorogni kezdett, amint meglátott, és tudtam, hogy akar valamit. Nem is tévedtem. Azonnal odajött hozzám és mézes-mázos hangon köszönt.

- Sergio Perez vagyok - mutatkozott be, a kezem után nyúlt, és megpuszilta.
- Jasmina Schultz - mosolyodtam el kényszeredetten.
- Soha nem láttalak még erre. Biztos emlékeznék rád.
- Még soha nem voltam itt, azért - válaszoltam egykedvűen. Hányingerem lett tőle. Pedig azt hittem, hogy megúszom a reggeli rosszullétet.
- Lenne kedved velem ebédelni? Szívesen megismernélek.
- Bocsi, de inkább nem. Nem is ismerlek, és már van programom.
- Oké, legyen, ha neked nem tetszik - hagyott ott sértődötten.

Felhúzott szemöldökkel néztem utána, nem értettem, hogy mi ez a hisztis picsa viselkedés. De végül úgy döntöttem, hogy csak nevetek rajta. Mást úgy sem csinálhattam. Nem sokkal később Nico is visszaért, és azonnal megölelt.

- Jól vagy, kislány? - nézett rám furcsán.
- Igen, tökéletesen. A csapattársad randizni hívott.
- Nem engedem, hogy ő nevelje fel az én gyerekem - mondta ingerülten, de szerencsére senki sem hallotta.
- Nyugi, nemet mondtam neki. Nem érdekel. Olyan nyálas egy ember. Nem jön be. Amúgy meg nem csak a tiéd. Az enyém is.
- Tudom, de érted.

Tiszta dilis tud lenni a kis német, de már megszoktam, és ugyebár annak idején emiatt is szerettem belé. Talán nem is bánom annyira, hogy újra összesodort minket az élet. A picit sem bánom, bár nem így szerettem volna gyereket szülni, bár decemberig még sok minden történhet.
Az ebédet közösen fogyasztottuk el pár szerelővel, aztán Nico ment a dolgait intézni, míg én a paddock hátsó részében sétáltam egy kicsit. Még szinte senkit nem ismertem, na jó, tulajdonképp Nico szerelőin kívül mást nem. De tudtam, hogy nem sok idő kell, és egyre több embert meg fogok ismerni.

- Bocsi, tudnál segíteni egy picit? - szólított meg egy szőke hajú fiatal nő. - Nem tudom kiszedni ezt az átkozott objektívet.
- Persze - léptem oda hozzá mosolyogva. - Látom nincs egyszerű dolgod.
- Ha száz kezem lenne, akkor sem tudnák mindent intézni - sóhajtott egy nagyot. - Köszi - vette át mosolyogva.
- Nincs mit. Máskor is szívesen segítek, ha arról van szó.
- Ó, köszi szépen. Uh, milyen neveletlen vagyok, Brianna Bertolt - mutatkozott be -, a Ferrari egyik hivatalos fotósa.
- Jasmina Schultz, a Force India egyik vendége.
- Azt hittem, hogy itt dolgozol.
- Nem, dehogy. Csak vendégként vagyok itt. Nem épp ilyen körökben dolgozom.
- Akkor? Milyen területen dolgozol?
- Van egy éttermem Zürichben.
- Hű, Zürich tök jó hely. Nem sokat voltam ott, de imádom a várost. Ha megmondod, hogy mi az éttermed neve, akkor beugrok, ha arra járok. Mondjuk nem hiszem, hogy ismerem, mivel mindössze egyetlen egy van, amit ismerek, a La Perle.
- Akkor ott várlak majd - nevettem. - Az az enyém.
- Az nem semmi. Gratulálok hozzá.
- Köszi.
- Uh, már ennyi az idő, mennem kell, ne haragudj. Dolgoznom kell - hadarta, és már szaladt is a Ferrari boxa felé, ahol, ha jól láttam Sebastian Vettel karjaiba ugrott, megcsókolta, majd tovább is állt.

Sokáig azonban nem maradtam egyedül, mivel Sergio ismét megjelent. A hátam közepére sem kívántam a hülye, nyomulós taplóját, és legszívesebben fel is pofoztam volna, mikor újra megkérdezte, hogy ha már nem ebédeltem vele, akkor talán egy vacsorameghívást igazán elfogadhatnák.

°°°°°°°°°°
Sziasztok!
Ez lett volna az ötödik rész. Remélem tetszett.
Puszi, Elyse

2015. november 30., hétfő

4.rész

Piszkos kis titkok

*Az esküvő reggele*

- Mina! Hozdd már ide Elaine cipőjét! - szólt oda Claire.
- Oké, viszem! - válaszoltam, ám amint lehajoltam, azonnal hányingerem lett. Egyből szaladtam a mosdóba, mert tudtam, hogy hányni fogok. Nem is tévedtem. Pár perc múlva tértem vissza, a lányok pedig aggódva néztek rám.
- Jól vagy? - sietett oda hozzám Elaine. - Olyan sápadt vagy. Az utóbbi napokban meg egyfolytában rosszul vagy.
- Jól vagyok, semmi baj, csak kicsit elronthattam a gyomrom - mosolyogtam erőtlenül. - Pillanat és jobban leszek.
- Nekem ez nem tetszik. Orvos látott már? - ültetett le a kanapéra Claire. 
- Igen, voltam doktornál, de nincs baj.
- Valamit titkolsz - méregetett Claire.
- Terhes vagyok - vallottam be.
- Úristen! Komolyan? - sikkantott fel Elaine. - Mennyi idős vagy?
- Hat hetes. Szóval még nagyon az elején vagyok.
- Eliot tudja? Mert ha igen és nincs veled, akkor rohadt nagy szemét - mérgelődött Claire.
- Tudja. De nem ő az apja, hanem Nico. Eliottal nem mostanában szexeltem, szóval esélytelen, hogy ő az apja. 
- Ne már, komolyan Nicótól vagy terhes? - kerekedett ki Elaine szeme.
- Igen - hajtottam le a fejem.
- Neki elmondtad már? - kérdezte finoman Claire.
- Nem. Nem mondtam még, mert félek.
- El kell mondanom valamit - szólalt meg halkan Elaine. - Itt lesznek mindannyian az esküvőn, mert Felix rokonai. Eddig nem akartam elmondani, de nem akarom, hogy felkészületlenül érjen.
- Már csak ez hiányzott - sóhajtottam. - De megoldom. Nem lesz semmi baj.
- Sajnálom.
- Hé, Eli, fel a fejjel, ez a te nagy napod, én megleszek - mosolyogtam rá, majd megöleltem. - Készülődj! Így sosem leszel Felix felesége.
- Minának igaza van, sietnünk kell - pillantott az órára Claire.

Gyors segítettünk elkészülni Elinek, és elmondhatom, hogy gyönyörű lett. Érdekes, nem mindennapi, de gyönyörű. Mindig is extravagáns volt és most sem volt ez másképp. Nem az az átlagos menyasszony volt, habos-babos fehér ruhában, hanem inkább az alvilág királynőjének nézett ki a fekete-vörös ruhájában.

- Gyönyörű vagy! - mondtam elérzékenyülve.
- Az biztos. A mi legjobb barátnőnk a legszebb menyasszony. Felix büszke lehet rád - vigyorgott Claire.
- Köszönöm, lányok! - ölelt meg minket.
- Nehogy elsírd magad! Tönkremegy a sminked, és már nem lenne időnk helyrehozni - mosolyogtam.
- Igazad van - bólintott, és még egyszer megnézte magát az egész alakos tükörben.
- Hogy álltok, lányok? - nyitott be Elaine apukája.
- Kész vagyunk - mondta vigyorogva Eli.
- Akkor gyertek, mindenki vár már - nyújtotta karját a lánya felé.
- Eli, a csokrod! - nyomta a kezébe Claire a gyönyörű vörös virágokból kötött csokrot.
- Köszi szépen. De ti se felejtsétek el! - bökött az asztal irányába, ahol a mi két kicsi csokrunk állt.
- Nyugi, hozzuk - lépett oda Claire, hogy elvegye őket, majd az egyiket átadta nekem.
- Köszi - vettem el.

Ahogy kiléptünk a szobából, már ott várt minket a két kis koszorúslány, Elaine öccse, valamint Felix öccse, és Nico. Ők voltak a kísérőink, és nem volt mit tennem ellene. Nico halványan elmosolyodott mikor mellém lépett, majd a karját nyújtotta felém. Kicsit hezitáltam, majd egy sóhajtás után belé karoltam. Hevesebben dobogott a szívem, de próbáltam nem kimutatni az érzéseimet. Claire biztatóan rám mosolygott, én pedig vissza.
Ezek után felcsendült Eli bevonulózenéje, mire mi lassan elkezdtünk vonulni. A két kis koszorúslány ment elől, közben két kis kosárból virágszirmokat szórtak, utánuk Elaine öccse, Thomas ment, aki a gyűrűket vitte, utánuk mentem én Nicóval, minket pedig Claire és Felix öccse, Sébastien követett. Mosolyogva vonultunk végig a hatalmas lépcsőkön át az oltárig. Felsorakoztunk az előre megbeszélt helyen, ezután pedig megjelent Elaine is. Mindenki tátott szájjal figyelte, elvégre tényleg gyönyörű volt. Felix csillogó szemekkel nézte a menyasszonyát, amitől teljesen elérzékenyültem. Annyira megható volt, de egyben rosszul is esett. Elvégre nekem sosem adatott meg az, hogy valaki ilyen csillogó szemekkel várjon rám, várjon arra, hogy hivatalosan is egymáshoz tartozzunk.
A szertartás gyönyörű volt, végig az volt az érzésem, hogy menten elbőgöm magam. Főleg akkor éreztem így, amikor Nico ártatlan szemekkel fürkészte a tekintetem. Láttam rajta, hogy neki is kínos egy kicsit az egész, de nem sajnáltam. Megérdemelte, de nagyon is, elvégre aljas módon dobott ki.
Elaine és Felix egész végig vigyorgott, majd végül egymás ujjára húzták a különleges karikagyűrűiket, amikkel véglegesen megpecsételték az oly sokáig titkolt kapcsolatukat. Mindenki tapsolt és ujjongott, az ifjú pár pedig vigyorogva nézett az őket ünneplő tömegre.

A sok gratuláció után elvonultak fényképeket csinálni, addig a tanúkkal karöltve a helyükhöz kísértük a vendégeket. Nem volt egyszerű feladat, elvégre elég sokan voltak, és szinte senkit nem ismertünk. Miután megcsináltuk, mi is a helyünkhöz sétáltunk. Azonnal leültem, kicsit fáradtnak éreztem magam. Eliot és Leila odajöttek hozzám, majd leültek mellém.

- Jól vagy? - fogta meg a kezem Eliot.
- Igen, csak egy kicsit fáradt vagyok. De nyugi, nincs semmi baj.
- Akkor jó. Aggódom miattad.
- Nem kell, nincs semmi baj.
- Figyelj, Jasmina, én nem akarok közétek állni - szólalt meg hirtelen Leila.
- Leila, eszedbe se jusson ilyesmi! Nem állsz közénk. Eleve, ha nem szakítottatok volna annak idején, akkor nem is lettem volna együtt soha Eliottal. Nincs okod rosszul érezni magad. A gyerek sem közös, szóval még az sem akadály.
- Sziasztok! - jelent meg a semmiből Nico, majd leült a saját helyére.
- Szia! - köszöntek neki a többiek velem együtt.
- Nico Hülenberg vagyok - nyújtotta oda a kezét mosolyogva Leilának -, Mina egy régi ismerőse.
- Leila Schubert vagyok, Eliot barátnője - mutatkozott be kedvesen.
- Tessék? - kérdezte meglepődve. - Ezt most nem értem.
- Á, még nem tudtad, hogy Mina és Eliot nincsenek együtt?
- Nem, ez még elég új - húzta össze a szemöldökét.
- Nem akartam az orrodra kötni - néztem rá komolyan.
- Pedig legutóbb még nagyon bizonygattad, hogy milyen jól megvagytok, meg milyen jó, hogy a férjed, vagy ilyesmi.
- De nem is voltatok sosem házasok, csak együtt éltetek, nem? - kérdezte teljesen meglepve Leila.
- De, úgy volt - mondtam kicsit szégyenteljesen. - Soha nem voltunk házasok. Miattatok - néztem rájuk félve.
- Szóval mégis csak nekem volt igazam - jelentette ki diadalittasan Nico.
- Emiatt is van az, hogy M...- kezdett bele Leila, de Eliot azonnal félbeszakította.
- Azonban már mindennek vége - magyarázta nagyba Eliot.
- Sziasztok! Mina, jobban vagy már? - jött oda hozzánk Elaine.
- Igen, szuperül vagyok - mondtam kicsit feszülten.
- Miért, mi a baj? - érdeklődött azonnal Nico.
- Na vajon? Az, hogy Mina terhes - szólta el magát drága kis menyasszonyunk. - Basszus, ne, ezt nem akartam! - keseredett el azonnal.
- Komolyan terhes vagy? - kérdezte meglepve a kis szöszi német.
- Igen, az vagyok, de semmi közöd hozzá! - szóltam rá erélyesen. - Ha megbocsájtotok - kértem tőlük elnézést, és otthagytam őket.

Könnyes szemmel indultam el befelé az egyik mosdóhoz. El voltam keseredve, mert tudtam, hogy Nico nem fogja ennyibe hagyni az egészet. Menekülni akartam, és visszakapni a régi, hazugságokkal teli életemet, amikor még boldog voltam Eliottal, az éttermemet vezettem, és Nico még csak véletlenül sem rondított bele.
Mikor beértem, magamra zártam az ajtót, és leültem a fürdőkád szélére. Próbáltam erős maradni, és nem sírni, mivel nem akartam zombiként megjelenni majd a vendégek között. Ráadásul a sminkem sem akartam teljesen tönkretenni.

- Mina! Bejöhetek? - hallottam meg Nico hangját az ajtó túloldaláról.
- Nem. Nem akarok veled beszélni - szóltam vissza.
- Mina, kérlek! - kérlelt kedvesen.
- Ez is a te hibád - léptem oda az ajtóhoz, hogy kinyissam. - Soha nem tudtam neked nemet mondani. Pedig kellett volna. Ha más nem, akkor mikor megkértél.
- Igazad van. Megérdemlem.
- Persze, hogy megérdemled - néztem mélyen a szemébe.
- Tényleg terhes vagy? - kérdezte meg ismét.
- Igen, tényleg az vagyok.
- De most hogy is van ez az egész? Eliottal nem vagytok együtt, vagyis nem is voltatok összeházasodva? Soha?
- Nem hiszem, hogy ez rád tartozna.
- Pici Minám, kérlek, ne csináld ezt - lépett oda hozzám, és végigsimított az arcomon.
- Te ne csináld ezt! Nico, itt már nincs mit tenned. Tudod, eljátszottad az esélyed.
- Kérlek, bocsáss meg! - fogta meg a kezemet.
- Mikor legutoljára ezzel jöttél, akkor teherbe ejtettél.
- Micsoda? Ő az én gyerekem? - tette óvatosan a hasamra a kezét, amitől összerezzentem.
- Igen, tőled vagyok terhes - hajtottam le a fejem. - Valami gond volt a fogamzásgátlómmal, és hát nem igazán használtunk óvszert sem, szóval összejött.
- Mina, én teljes mértékben támogatlak mindenben. Azonnal feleségül is veszlek, ha arról van szó.
- Most bezzeg kellenék. Na, köszi.
- Nem így értettem, és tudod, hogy nem miattad volt.
- Nico, ez nem erről szól. Szeretlek, és mindig is szeretni foglak, de ennyi. Nincs tovább. Ne is álmodj róla, hogy valaha is a feleséged leszek, mert soha nem leszek az. Ezen nem változtat az sem, hogy a gyerekeddel vagyok terhes.
- Ezt nem hiszem el. Ennyire elcsesztem az egészet? Ennyire? - nézett rám elkeseredve.
- Igen, ennyire. Szerinted vissza fogok rohanni hozzád azok után, hogy otthagytál? Na ne röhögtess.
- Jasmina, kérlek, ne mondd ezt. Nagyon szépen kérlek.
- Nico, mégis mit vársz? - néztem rá fájdalmasan. - Azt mondtad, hogy nem akarsz már velem lenni. Az esküvőt lefújtad. Öt éve próbálom helyretenni az önbecsülésem, de azóta sem sikerül. Nem voltam neked elég jó.
- Dehogy! Nem erről volt szó. Csak hagyni akartam, hogy megvalósítsd az álmaid, és mellettem ezt nem tudtad volna megcsinálni.
- Képzeld, meg tudtam volna csinálni. Meglenne az étterem, ugyanúgy tudnám vezetni.
- Viszont a Michelin-csillagjaid nem biztos, hogy meglennének, közben pedig az álmod egy három csillagos étterem. Eddig kettő meg is van belőle, és még a harmadik is meglehet.
- Szerinted nekem többet jelent az a három nyavalyás csillag, mint te? Magasról teszek rájuk. Nekem te kellesz, nem három rossz csillag. Azokhoz nem lehet hozzábújni, megölelni, együtt lenni velük. Nem fognak soha szeretni, beszélgetni sem tudok velük. Annyi, hogy benne van a La Perle neve pár könyvben, nagy cucc.
- Kellek neked? - kérdezett vissza reménykedve.
- Látom, te is leragadtál a nyelvbotlásomnál.
- Annál ragadtam le, ami a legérdekesebbnek hatott a számomra.
- Nyelvbotlás volt, már mondtam. Nekem csak te kellettél volna, de neked nem volt rám szükséged. Ennyi, nem érdekelsz.
- Adj egy esélyt, Mina, kérlek. Csak egyetlen egyet.
- Nem! - válaszoltam mérgesen, és otthagytam.

Tudtam, hogy ha egy másodperccel is tovább vagyok, akkor engedek neki. Soha nem tudtam ellenállni a gyönyörű szemeinek, és az édes hangjának. Nem akarom, hogy megint átverjen, féltem attól, hogy ismét sérülni fogok, és nem akarok még egyszer átmenni azon, amin az elmúlt pár évben. Plusz azt sem akartam, hogy a babának valami baja legyen a stressz miatt.
Mikor visszaértem az asztalunkhoz, leültem az asztalhoz, ami már tele volt a felszolgált ételekkel. Volt ott mindenféle finomság, paradicsomleves tintahaltintás tortellinivel, ami fűszeres sajt krémmel van töltve, fekete hercegnő burgonya, különböző steakekkel, köztük volt lazac, marha, pulyka és hozzá vörösboros gyümölcsmártás, fekete lencse saláta, egészben sült fekete kakas, sima burgonya és nyári saláta minden mennyiségben. Szedtem is magamnak abból, amit a legfinomabbnak ítéltem, és nem csalódtam. Nagyon finomak voltak, és közben szerencsére nem gondolkodtam semmin sem. Csak néztem ki a fejemből, és örültem, hogy senki sem zavar. Legközelebb két óra múlva álltam fel az asztaltól, amikor kihozták a gyönyörű tortát. Red velvet volt, szedres mascarpone krémmel töltve, és amellett, hogy gyönyörű volt, isteni finom is. Ebből is ettem egy szelettel, közben pedig azon gondolkodtam, mit is csináljak, mivel nem akartam, felhívni magamra a figyelmet azzal,  hogy savanyú képpel ülök az asztalnál.
Hamar megoldódott ez a kérdés is, mivel Claire odaült mellém és beszélgetni kezdtünk. Nagyon bele voltunk merülve, így azt sem vettem észre, hogy valaki leül a másik oldalamra. Már csak akkor láttam, mikor megfogta a kezemet. Persze, hogy Nico volt az. Felkért táncolni, és mivel nagyon aranyosan nézett rám, ezért nem ellenkeztem.

- Mina, jól vagy? - kérdezett rám.
- Igen, mondhatni, hogy jól vagyok - mosolyodtam el erőtlenül.
- Gyere el velem Kanadába, és adj egy utolsó esélyt. Bebizonyítom, hogy igenis számíthatsz rám, bármiben. Szeretlek, Jasmina! - nézett mélyen a szemembe, majd megcsókolt.

°°°°°°°°°°
Sziasztok!
Itt van a következő rész, remélem elnyerte a tetszéseteket.
Puszi, 
Elyse

2015. november 23., hétfő

3. rész

Az a bizonyos boldogító

Azt hittem, hogy megüt a guta, mikor Nico előhozakodott a hülyeségével. Az ilyen dolgaival az agyamra tud menni, de nagyon. Mérgesen ültem fel az asztalom tetejére, majd próbáltam nem gondolni arra, hogy alig néhány perccel ezelőtt mit is műveltem itt. Szégyelltem magam, de nagyon, viszont már nem volt mit tennem.

- Na jó, most már tényleg tudni akarom, hogy mi a jó eget csinált itt már megint! - rontott be Claire értetlenül. - Ne akarj már hülyének nézni!
- Hagyj békén! - mondtam neki higgadtan.
- Addig nem, míg meg nem magyarázol mindent.
- Szedd össze Elaine-t, és elmegyünk hozzánk. Elmondok mindent - egyeztem bele kelletlenül.

Claire persze azonnal szaladt Elaine-hoz, hogy elújságolja, mire készülök. Sóhajtottam egyet, összeszedtem a cuccaim, majd elindultam a barátnőim után, hogy összeszedjem őket, és elmenjünk hozzám. Eliot úgyis lelépett ismételten, épp csak pár órát töltött itthon, hogy utána újult erővel induljon el Norvégiába egy tárgyalásra.
Mikor a lányok megvoltak, kimentünk a kocsimhoz, mindenki beült, és elindultunk a röpke fél órás autóútra. Egész végig egy szót sem szóltam, ami nagyon zavarta a másik két lányt. Próbáltak szóra bírni, de olyan voltam, mint egy durcás kisgyerek. Amint megérkeztünk, berohantam a házba, felmentem a szobánkhoz, majd be a gardróbba. Összeszedtem mindent, ami magyarázat a dolgokra, és lesiettem velük. Ezek után gyors elővarázsoltam három poharat, egy kevés sütit, és vártam, hogy a lányok leüljenek.

- Most több kérdésem van, mint volt - jegyezte meg Elaine miközben felváltva nézett hol a dobozra, ami az asztalon hevert, hol a mellettem fekvő ruhavédő zsákba csomagolt ruhára.
- Nekem is - motyogta Claire.
- Oké, akkor kezdjük - álltam fel, majd felvettem a ruhát. Elkezdtem lehúzni a cipzárt, így előbukkant a benne lévő fehér ruhacsoda.
- Most miért hoztad ki a menyasszonyi ruhád? - értetlenkedett Claire. - Már láttuk.
- Láttunk egyet, de nem ezt - csitította Elaine.
- Ez mi? Ne csináld már ezt! - kiáltotta el magát a drága kis könyvelőm.
- Hátha ez segít! - emeltem ki nekik egy borítékot a dobozból. Odaadtam nekik, és vártam a reakciójukat.
- MIVAAAAAAAN? - kiáltottak fel egyszerre.
- Pont az, amit láttok - biztosítottam őket.
- Nico Hülkenberg a férjed volt? - kérdezte sokkos állapotban Claire.
- Nem, soha nem lett a férjem. Pedig már minden megvolt hozzá. 
- Mi történt? - kérdezett rám Elaine.
- Az esküvőnk előtt ugyebár leszerződtették a Forma 1-be, mindenki örült neki, boldogok voltunk, hogy sikerült elérnie az álmát, ám nem sokkal később, a Spanyol Nagydíj előtt bejelentette, hogy törölni akarja az esküvőt, és szakítani akar velem. Nem értettem, mi van, és csak reménykedtem benne, hogy viccel, de komolyan mondta. Még mindig visszhangzik a fülemben, amikor azt mondja: "Márpedig nekünk biztos nem lesz esküvőnk sem május 22.-én sem pedig máskor." Hiába győzködtem, hiába sírtam, hajthatatlan volt. Nem érdekelte semmi. Véget akart vetni mindennek. Mikor a szülei megtudták, teljesen kiakadtak. A nővére egy fél évig nem is köszönt neki, de ahogy láttam a mai este folyamán, nem sokat javult köztük a helyzet. Mindenki le volt sújtva, de persze nekem volt a legnehezebb. A ruhámat is el akartam égetni, de anya rávett, hogy ne csináljak ekkora hülyeséget, és ha meg akarok szabadulni tőle, akkor inkább adjam el, de semmiképp se égessem el. Persze ahhoz nem volt szívem, így megmaradt.
- A férjed mit szólt mindehhez? - érdeklődött Claire.
- Eliot nem a férjem. Soha nem is volt.
- Tessék? - visított fel a könyvelők gyöngye.
- Jasmina, magyarázd már el, mi van! - parancsolt rám Elaine.
- Eliot nem a férjem. Azután találkoztam vele, hogy Nico dobott, ő is egy kemény szakításon volt túl, mondjuk ott az anyós és após miatt ment tönkre minden, szóval szuper helyzetben volt ő is. A lánnyal kénytelen volt szakítani, és mindketten magunk alatt voltunk teljesen. Véletlenül botlottunk egymásba, majd pár héten belül pedig megegyeztünk, hogy akkor lépjünk. Elhatároztuk, hogy házaspárként fogunk élni, anyuéknak elmondtuk az igazat, de senki más nem tudta. Vettünk gyűrűt, volt kreatív esküvői fotózás, meg egy kis fogadás és ennyi. Megbeszéltük, hogy ha találunk valakit magunk mellé, akit szeretünk, akkor hagyjuk egymást menni. Azóta azonban együtt vagyunk, mert se kedvünk, se időnk mással ismerkedni.
- Agyam eldobom. Komolyan nem vagytok házasok? - kérdezte lesokkolva Elaine.
- Nem bizony.
- És ha nem találtok senkit, akkor együtt fogtok megöregedni úgy, hogy együtt vagytok? - értetlenkedett.
- Igen. Ha más nem lesz, akkor együtt maradunk - mosolyodtam el.
- És akkor gyereketek se lesz? - kérdezett rá a legérzékenyebb dologra Claire.
- De. Ha még harminckét évesen is együtt vagyunk, akkor közösen bevállalunk egyet.
- Ti betegek vagytok - vágta rá Elaine.
- Tudjuk. De ha már nem lehetünk együtt azzal, akivel szeretnénk, akkor nincs jobb választás. Habár úgy néz ki, hogy Eliot ismét randizgat Leilával, a volt barátnőjével.
- Akkor most mi lesz? Te meg találkozgatsz Nicóval?
- Nem, megmondtam neki, hogy hagyjon békén, mert nem akarok vele foglalkozni soha többet. Elegem van abból, amit művel. Utálom, hogy hülyét csinált belőlem. De már mindegy. Nincs mit tennem. Itt vagyok, és magam fogok maradni, ha Eliot összejön Leilával.
- Én megpróbálnám vele - húzta meg a vállát Elaine.
- Hülye vagy - lökte meg Claire. - Nico otthagyta az esküvőjük előtt. Kidobta, nem kellett neki. Inkább a karrierjét választotta, szóval szerintem sem kell foglalkoznia vele.
- Ez Mina döntése, de szerintem aranyosak lennének akkor is - vágott vissza Elaine.
- Hé, lányok, nyugi. Még én sem tudom, hogy mi legyen. Jelenleg nincs kedvem vele lenni. Csak felforgatott mindent.
- Megesik az ilyen - bizonygatta a kis szakácsom.
- Mielőtt elküldtem, lefeküdtem vele - vallottam be.
- Hogy mi? - visított fel Elaine. - Komolyan? Ne szívass!
- Komolyan. Összevesztünk, és egymásnak estünk. Az asztalomon.
- Csajszi, te beteg vagy - röhögött Elaine.
- Elaine, nyugodj már le, a francba is! Hülye vagy. Nincs szegény Minának elég baja?
- De most komolyan, nézd már milyen vagány főnöknőnk van. Eszem megáll tőle, én is ilyen akarok lenni.
- Ilyen elcseszett életet akarsz? - kérdeztem elkeseredetten. - Nem hinném. Az enyém se így indult. Nagyon nem, aztán ez lett belőle. Szóval igazán irigylésre méltó.
- Ne így fogd fel! - parancsolt rám Elaine. - Ha így állsz hozzá, akkor persze, hogy katasztrofális.
- Te is ilyen lennél, ha az esküvőd előtt pár héttel dobna ki a vőlegényed - kiabált rá Claire.
- Dehogy, elküldeném a francba, és utána élném az életem boldogan. Le sem szarnám, hogy lelépett. Megmutatnám, hogy nélküle is teljesen boldog vagyok.
- Nem tudom hogy lennél képes jó pofát vágni hozzá - győzködte Claire.
- Lányok, ne veszekedjetek! - szóltam közbe. - Én már eldöntöttem, nem akarok Nicótól semmit. Volt esélye annak idején, de eljátszotta és szenvedtem már miatta épp eleget. Nem akarok még többet.
- Ezt te tudod. Én akkor is megpróbálnám - bizonygatta Elaine.
- Ugye tudod, hogy saját magad cáfolod meg? - nézett rá szánakozva Claire.
- Kit érdekel? Ilyen vagyok.
- És akkor még csodálkozik, hogy nincs senkije - legyintett lemondóan a drága kis könyvelőm.
- Mi az hogy nincs? - kérdezte számon kérően. - Nézd csak, van! - lengette meg a kezét, amin egy hatalmas gyémántgyűrű csillogott.
- Mi a fene?! - kerekedett ki a szemünk Claire-rel.
- Nem is mondtad, hogy van valakid - mondtam egykedvűen.
- Igen, mert nem tartottuk olyan komolynak, aztán mégis megkérte a kezem.
- Mikor és ki volt az? - érdeklődött Claire.
- Ma reggel és Felix.
- Ne szívass! - hördültem fel.
- Nem szívatlak, Felix a vőlegényem reggel óta. Ti lesztek a koszorúslányaim. Ez már biztos. Viszont nem lesztek habos-babos rózsaszínbe, plusz nekem se fehér ruhám lesz.
- Erre fogadni mertem volna - nevettem. - Milyet akarsz? Feketét?
- Pontosan - vigyorgott. - Látjátok, a gyűrűm is milyen kis cuki. Imádom. Tudom, hogy nem a szokványos, de ennél szebbet el sem tudnék képzelni. Nem tudom honnan szerezte Felix, de hogy telitalálat, az biztos.
- És mikor is mehetünk az esküvőre? - kérdezte lelkesen Claire.
- Egy hónap múlva. Nem több, nem kevesebb. Nem akarunk várni.
- Mióta vagytok ti együtt? - értetlenkedtem.
- Lassan két éve.
- És ez nem elég komoly? Most őszintén? - morogtam. - Hogy az égbe csináltátok, hogy nem buktatok le?
- Most tanulni akarsz, hogy legközelebb hogy ne vegyük észre, ha Nico nálad van? - röhögött a drága kis szakácsom.
- Nagyon vicces vagy. Még véletlenül se azért.
- Tudom na. Amúgy nem tudom hogy sikerült így titkolnunk. Ügyesek voltunk. Ennyi.
- Eléggé - jegyezte meg Claire.
- De csajok! El tudjátok ezt hinni? Férjhez megyek! Egy hónap múlva.
- Értem én, de helyszínt hol találtok? - kérdeztem kissé szkeptikusan.
- Anyáéknak van egy hatalmas birtoka, és annak a kertjében lesz, Felix már lebeszélte velük.
- Azt a rohadt...Irigy vagyok - mondta elkeseredve Claire.
- Nyugi, neked is lesz majd egy ilyen herceged - olvadozott Elaine.
- Tudom. Nem is az, csak még nem hiszem el, hogy férjhez mész.
- Én se igazán, viszont örülök neki, de nagyon. Imádom azt a pasit. Annyira édes, és kedves, és szexi. És csajok, ha tudnátok, hogy milyen az ágyban - vigyorgott.
- Nem akarjuk tudni - állította le gyorsan Claire. - Ki tudja milyen perverzióid vannak.
- Nincsenek perverzióim, ki kérem magamnak.
- Nem tudom elhinni azok után, hogy azt mondtad a Szürke ötven árnyalata után, hogy Christian egy puhapöcs - nevettem fel.
- De ha egyszer az, akkor mi a francot mondjak? - tört ki belőle is a nevetés.

Imádtam ezt a két lányt, mindig sikerült felvidítsanak, és soha nem lehetett unatkozni mellettük. Nem csodálom, hogy ilyen jó barátságba lettem velük. Meg tudok bennük bízni, akár az életemet is rájuk tudnám bízni, mert tudom, hogy nem hagynának cserben, bármi is történjen. Akármi is legyen, ők ott vannak nekem. Most pedig együtt örülünk annak, hogy Elaine férjhez fog menni. Személy szerint én már nagyon várom az esküvőjét. Nem lesz szokványos, ez biztos. Mondjuk Elaine esetében az lenne a furcsa, ha átlagos lenne, mivel nála extravagánsabb embert személyesen nem ismerek. A gyűrűjén sem lepődtem meg épp emiatt.

Fogadni merek rá, hogy az esküvőjét semmilyen másik esküvő nem tudná felülmúlni. A vörös dominálni fog, és a feketét se hanyagolja majd el. Érzem. Na de ő ilyen, nincs mit tenni, de ez így jó. Egyszerűen túl unalmas lenne, ha átlagos lány lenne. Kell egy kis szín a társaságba.

- Megvan! - kiáltott fel Elaine, ezzel pedig ki is zökkentett az elmélkedésemből. - Fekete-vörös ruhám lesz, vörös csokor, a díszítés is vörös lesz.
- Na most aztán kegyetlenül meglepődtünk - nevetett Claire. - Azt hittem, hogy minden babarózsaszín lesz.
- Cuki lennél babarózsaszínben - helyeseltem.
- Az, veszettül. Ó anyám, még csak az kellene. Apám ki is tagadna - nevetett.
- Apud nem szeretné? - lepődött meg Claire.
- Rocker és motoros, szerinted? Úristen, le is tagadná, hogy a lánya vagyok.
- Hú, nem vagytok semmik. De legalább tudom, hogy honnan örökölted - mosolyodtam el. - A lényeg, már várom az esküvődet.

°°°°°°°°°°°°°°°°°°
Kedves Olvasók!
Ez lenne a harmadik rész, remélem nem lett olyan vészes.
Innen már érdekesebb lesz, ígérem.
Puszi,
Elyse


2015. november 2., hétfő

2. rész

Jasmina gyűrűje

Nico menten kővé dermedt, amint meghallotta Eliot mérges hangját. Én is összerezzentem, de nem amiatt, amiért a drága kis német pilóta. Ellöktem magamtól, és odamentem Eliothoz. Nem szólt semmit, csak szorosan megölelt. Másra sem volt szükségem. 

- Ő a férjed? - kérdezte alig hallhatóan Nico.
- Igen, ő Eliot.
- Aki nemsokára szétveri a fejem - motyogta.
- Nem, rosszul hiszed. Egy ujjal se nyúlok hozzád. Nincs miért, mert csak hálás vagyok neked amiatt, hogy ellökted magadtól ezt a csodálatos lányt. Szóval nincs miért agresszív legyek, plusz annál intelligensebb vagyok.
- Igazad van. Bocsánat - szegte le a fejét Nico. - Mina, ha szeretnél, majd gyere vissza hozzánk, anya biztosan örülne neked - hagyott ott minket.
- Kicsim, jól vagy? - kérdezte halkan Eliot.
- Igen, csak most ez alaposan felkavart. Ne haragudj.
- Mina, nincs baj, nyugodj meg. Tudom, hogy most felzaklatott, de próbáld meg összeszedni magad. Utána pedig menj vissza, mert Suzanne csalódott lesz. 
- Rendben - bólintottam, majd megcsókoltam. - Szeretlek.
- Én pedig téged szeretlek, Mina.

Vettem egy nagy levegőt, majd visszamentem a többiekhez. Nico rám sem mert nézni míg a többiek csak együtt érzően mosolyogtak.Mondjuk Steph mosolya nem volt a legőszintébb, sőt meg tudta volna ölni az öccsét akár egyetlen szempillantással. Próbáltam ezt figyelmen kívül hagyni, de nem igazán sikerült.

- Csajszi, ugye tudod, hogy innentől kezdve hivatalosak vagytok az esküvőnkre? - dobta be pár perccel később a témát Steph.
- Ó, köszönjük szépen - mosolyodtam el. Őszintén, hiszen örültem, hogy egy ilyen kedves lány, mint Steph, megtalálta a boldogságot.
- Sőt, én azt sem bánnám, ha koszorúslány lennél. Amúgy nincs egy sem, de neked örülnék. Vagy lehetsz a tanúm is.
- Steph, én vagyok a tanúd - szólt közbe Nico.
- Nem érdekelsz. Fabian, mit szólnál, ha a húgod felkérnénk koszorúslánynak? Tudom, hogy a tanúd, de attól még.
- Tudod, hogy nekem mindegy. A boldogságodért mindent megteszek. Hanna meg örülni fog. Nem is kicsit. Mindig is koszorúslány akart lenni. Most legalább az lesz.
- Akkor megbeszéltük - csapta össze a tenyerét Steph. - Boldog vagyok.
- Én nem - kotyogott közbe ismét a szöszi.
- Magadra vess! Edd csak meg amit főztél! - kiabált rá a nővére mérgesen.
- Gyerekek, legyetek már tekintettel anyátokra. Miatta vagyunk itt, és nem amiatt, hogy Nico hülyeségéről beszéljünk. Kiosztottad már milliószor emiatt. A sok "barom vagy" meg "elmebeteg őrült" után ideje lenne abbahagyni. Kérlek - tette hozzá kegyesen Dieter.
- Bocsánat - szegte le a fejét Steph. - Ne haragudj, anya! - nézett rá szégyenkezve.
- Semmi baj. Megszoktam, hogy állandóan Nicót ostorozod. 
- Igaza van. Az én hibám az egész. 
- Még szép, hogy a tied. Senki másé. Hülye vagy Nicolas - kötött bele újra a lány.
- Most azonnal fejezd ezt be, Stephanie Hülkenberg! - csattant fel Dieter.
- Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha én most megyek. Elnézést - álltam fel, és egyszerűen csak kisétáltam.

Könnyes volt a szemem, de próbáltam tudomást sem venni az egészről. Fájt minden egyes perc, amit Nico közelében kellett töltenem, hiszen pokolian szerettem. Szerelmes voltam belé, és az életem is feláldoztam volna érte, ha kellett volna. Azóta nem láttam, hogy mindennek vége lett, és gondolni sem mertem, hogy egyszer ismét egymásba botlunk. Mit botlunk? Rám tör. Eszem ágában sem volt, hogy Suzanne szülinapjának az apropóján betéved az éttermembe, és ismét felborít mindent. 

Eliot már nem volt bent az irodámban, amit nem is bántam. Egyedül akartam lenni. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd az asztalomhoz sétáltam, és leültem mögé. Sóhajtottam egyet, majd kihúztam a legfelső fiókomat. Egy apró dobozt kotortam elő belőle. Kinyitottam, és csak bámultam a gyönyörű fehérarany eljegyzési gyűrűre, ami benne lapult. Lassan kivettem, és forgatni kezdtem az ujjaim között. Mai napig imádtam azt az ékszert, és ez így is marad, az biztos.

- Mina, bocsi a zav...Az meg mi a kezedben? - kérdezte összezavarodva Elaine.
- Elaine, miért nem bírsz kopogni? - kérdeztem zavartan, közben pedig visszadugtam a gyűrűt a dobozába, és belelöktem a fiókba, amit be is csaptam.
- Bocsi, csak gondoltam megnézlek. De úgy látom alkalmatlan az idő.
- Nem, gyere csak be. Legalább lenyugszom kicsit. Remélhetőleg.
- Mi a baj? Nagyon feldúlt vagy. Mióta legelőször megjelent itt a kis német pilóta, azóta ilyen vagy. Történt valami? Tudod, hogy nekem elmondhatod.
- Nem, semmi nincs, mindössze összejöttek kicsit a dolgok. A gyűrűről meg senkinek egy szót se. 
- Elmondod, hogy honnan van?
- Igen. Eliot előtt már egyszer volt vőlegényem, és tőle kaptam. De legyen elég ennyi, oké?
- Oké, nem faggatlak. És hagylak is. Látom nem vagy a legjobb kedvedben.
- Köszi szépen.

Miután megint egyedül voltam, ismét elővettem a gyűrűt a fiókból, majd felhúztam a másik helyére. Újra érezni akartam a bőrömön, és látni akartam a kezemen. Nem gondoltam volna, hogy olyan jó érzés lesz ismét magamon tudni. Könnyes szemmel nézegettem, amikor kinyílt az ajtó, és a szöszi pilóta dugta be a fejét, mire gyors a hátam mögé dugtam a kezem.

- Jöttem kiegyenlíteni a tartozást. Nem zavarlak sokáig, ne aggódj.
- A megbeszéltek szerint van minden - nyögtem ki.
- Rendben - bólintott, majd letette az asztalra a pénzt. - Anyáék még maradnak, de én megyek, mivel nem látnak szívesen. Elszúrtam a mai estéjüket, meg persze neked is. Ne haragudj, nem akartalak összezavarni.
- Semmi baj, Nico, ami volt, az már rég volt, vége - mondtam elkeseredve, majd felálltam.
- Miért van rajtad a gyűrű? - pillantott a kezemre. - Azt hittem, hogy már rég eladtad, vagy elajándékoztad.
- Nem, soha nem lenne szívem megválni tőle véglegesen.
- Értem. Most viszont megyek - nyúlt az ajtókilincs után.
- Nico, várj! - szóltam utána. - Maradj itt egy kicsit.
- Mit szeretnél? - mosolyodott el halványan.
- Csak beszélni veled egy kicsit. Semmi komoly, ne aggódj.
- Rendben. Minden oké veled?
- Igen, nincs semmi probléma, mindössze csak beszélni szeretnék veled.
- Leülhetek? - kérdezte kíváncsian.
- Persze. Csak nyugodtan. Nem fogom leharapni a fejed, nyugi.
- Hát jó, de figyelni foglak - mosolygott, majd felült az asztalomra.
- Hé, erről nem vagy hajlandó leszokni? Hülye egy szokás, már nem azért.
- Szokj hozzá, kicsi lány - fogta meg óvatosan a kezem. - Én már nem változom meg, ugyanaz a hülye vagyok, mint amilyen voltam.
- Tudom, Nico, tudom.
- Jobb ez a gyűrű, mint a másik. Kár, hogy nem ezt hordod állandóan.
- Nem rajtam múlott. Én ezt akartam, de nem volt beleszólásom. Nélkülem lett eldöntve minden.
- Csak miattad volt minden, Mina.
- Miattam? Akkor nem ez lett volna a vége. Miért kellett mindent eldobni? Őszintén!
- Nem akartam, hogy szenvedj.
- És szerinted így nem szenvedtem? Biztos csupa móka és kacagás volt az életem azóta. Igazad van, nem szenvedtem semmit sem.
- Mina, picikém! Nekem sem volt jobb - simogatta meg az arcom.
- Igazad van, ez segít - löktem el magamtól.
- Mina, kérlek, ne lökj el magadtól! Beszéljük meg a dolgokat. Nem akarlak elveszíteni.
- Nico, már rég elveszítettél. Akkor döntöttél, amikor azt mondtad, hogy vége. Szóval hagyjuk inkább ezt, oké?
- Szeretlek - rántott magához keményen. - Veled akarok lenni.
- Tűnj a szemem elől! - löktem el magamtól.
- Nem fogok - csókolt meg. Erősen szorított magához, közben pedig tovább falta az ajkaimat. Heves volt, és szenvedélyes. Nem érdekelte, hogy el akarom tolni magamtól, meg amúgy is erősebb volt nálam, könnyen le tudott fogni. Nem tudtam szabadulni a szorításából. Nehéz volt megállnom, hogy visszacsókoljak, de egy ideig ment. Aztán akkor lett végem, mikor a hátamat kezdte el simogatni, benyúlt a pólóm alá, ekkor éreztem azt, hogy menten lángra kapok. Extázisba estem, mikor megéreztem a puha bőrét az enyémen. - Kívánlak. Épp úgy, mint rég. Mina, veled akarok lenni.
- Ne csináld ezt velem, kérlek! - nyögtem ki.
- Nem bírom megállni. Szeretlek, kicsilány. Pont, mint régen. Már mindent megbántam.
- Ez nem helyes - sóhajtottam, mikor már a nyakamat csókolgatta.
- Tudom, de akkor is. Szeretlek, érted mi az? Minden percet bánok már, amit nélküled töltöttem.
- Szeretlek, Nico - suttogtam megsemmisülten.

Innen már nem volt visszaút, hagytam magam az indulataim által irányítani. Semmi más nem érdekelt, csak az, hogy vele legyek. Már nem tudtam racionálisan gondolkodni, nem érdekelt, hogy milyen következményei lesznek. Mindössze Nicóval akarok lenni, érezni akarom minden porcikáját, és szeretni akarom úgy, mint régen.

- Szeretlek, kicsilány - csókolt meg miután levette a blúzomat. - Gyönyörű vagy - nézett rajtam végig.
- Ne mondj ilyeneket, zavarba jövök - mondtam elpirulva.
- Nem kell zavarban légy, mert csak az igazat mondom. Te vagy a legszebb. Mindent megbántam már, és vissza akarlak kapni.

Ekkor kiakadtam. Ismét ellöktem magamtól, mérges lettem, mert egyszerűen hányingerem volt attól, amit mondott. Egyszer már ellökött magától, és nem lehettem benne biztos, hogy még egyszer nem teszi meg. Veszekedni kezdtem vele, ordítoztam, a végén már patakokban folyt a könnyem. Próbált csitítani, de akkor sem hagytam abba. Menekülni akartam, de nem hagyott. Visszahúzott magához. Keményen csókolt, nem zavarta, hogy a mellkasát ütögettem.
Kikapcsolta a melltartómat, és a melleimre tévedt a keze. Ellöktem a kezét, de ez nem hatotta meg. Hiába ellenkeztem, tovább csókolt. Az ajkaival végigsimogatta a mellkasomat, mire akaratlanul is felnyögtem. Nem tehettem róla, de nagyon vágytam rá, hogy vele legyek. Addig csókolt, míg teljesen meg nem adtam magam. Hagytam, hogy teljesen levetkőztessen, majd feltegyen az asztalomra. Nem tudtam tovább ellenkezni, hagytam, hogy kényeztessen.
Elképesztően jól csinált mindent, azonnal lázba hozott minden mozdulatával. Ugyanúgy élveztem mindent, mint annak idején, elvégre kitűnően csinálta azt, amit csinált. Néha hangosabban felnyögtem, de próbáltam kontrollálni magam, nem akartam, hogy valamit is meghalljanak az emberek odakinn. Elvesztettem minden önkontrollt.
Hosszú percekkel később kéjesen nyögtünk fel egyszerre. Megfeszült az összes izmom, majd egy halk sikoly tört fel a mellkasomból. Szaporán vettem a levegőt, és egyre csak arra gondoltam, hogy mekkora őrültséget tettem. De már nem tudom megváltoztatni a történteket.

- Menj el innen! - suttogtam fojtott hangon. - Nem akarlak látni.
- Ne csináld ezt! - húzott a mellkasához.
- Hibáztunk. Nico, férjnél vagyok, megcsaltam Eliotot. Egy undorító alak vagyok.
- Mina, ne mondd ezt! Megoldjuk a dolgokat, a férjednek meg nem kell elmondanod semmit sem. Nincs senki, aki látott volna minket, szóval ne légy elkeseredve. Én tartom a szám.
- Meg vagy hülyülve! - néztem rá mérgesen. - Megcsaltam a férjem. Azt a férfit, akivel összekötöttem az életemet.
- Szóval nem azt a férfit, akit szeretsz - motyogta.
- Hogy vagy képes ilyet mondani? - csattantam fel. - Meg vagy húzatva. Tűnj el innen!
- Ne haragudj! - nézett rám miközben a nadrágját húzta fel magára.
- Könnyű azt mondani. Seggfej! - motyogtam, majd magamra rántottam a szoknyámat.
- Köszi a bókot, igazán nagyon kedves lány vagy - grimaszolt.
- Tudom, épp ezért szeret engem mindenki. Habár nem, van aki nem szeret, igaz egy személy, de az is valami - nevettem.
- És ki az az egy személy? - kérdezte viccelődve.
- Te, Nico Hülkenberg. Te vagy az a szemét állat, aki hosszú időn keresztül csak hitegettél, és állítottad, hogy mennyire nagyon szerelmes vagy belém. Már tudom, hogy hiba volt bízni benned.
- Ne csináld ezt! Tudod, hogy sosem hazudtam neked a kapcsolatunkban. Szerettelek, és mai napig szeretlek.
- Már késő, eljátszottad minden esélyedet. Sosem leszek újra a tied. Nekem már ott van Eliot, és szeretem őt. Te meg magadban vagy, mert nem voltál képes magad mellett tartani senkit. Tudok, Christináról, Nináról és Meaghanről is. Suzanne elmondta, hogy egyikkel sem tudtál huzamosabb ideig együtt lenni.
- Igen, mert egyikben sem találtam meg azt, amit benned. Így inkább hagytam az egészet.
- Úgy látom, hogy hazudni aztán jól tudsz.
- Rendben, ha te így látod, akkor legyen úgy. Jasmina Schultz, ég veled! - indult meg kifele, miközben még az ingét igazgatta.
- Jasmina Couteau-nak hívnak te barom! - vágtam hozzá a határidőnaplóm.
- Ahhoz képest az asztalon lévő számláid még mindig Schultz néven vannak - vigyorgott rám huncutul. - Szóval hogy is van ez? Régóta férjnél vagy, de még nem sikerült mindenhol megváltoztatni, vagy nem is vagy férjnél?
- Férjnél vagyok, te fafejű! Most pedig húzz már el innen! - kiabáltam rá.

°°°°°°°°°°°°°°°°°°
Kedves Mindenki!
Ez lenne a történet második része. Kuszább, mint az első, jól tudom,
de szeretek meglepetéseket okozni.
De azért remélem nektek is tetszett.
Puszi, Elyse!

2015. október 26., hétfő

1. rész

La Perle

- Jasmina, tudnál jönni egy kicsit? Van egy kis probléma - jött oda hozzám Felix, a főpincér.
- Mi a baj már megint? - forgattam a szemem, majd felálltam a székemből, és kisimítottam a szoknyámon lévő ráncot. - Valamelyik vendég tönkretett valamit? A héten már sokadik alkalom lenne...
- Nem, semmi ilyesmi nincs. 

Mérgesen mentem ki az irodámból, mert féltem, hogy valami igazán nagy baj van. Féltem, hogy valamelyik szakács sérült meg. Tavaly nekem is sikerült beleállítanom a kezembe az egyik kést. Felix odavezetett az egyik asztalhoz, ahol egy fiatal srác ült. Kérdőn néztem a főpincéremre, de csak megvonta a vállát, és odébb állt.

- Jó estét kívánok! - köszöntem kedvesen. - Jasmina Couteau vagyok, az étterem főszakácsa és a tulajdonosa.
- Nico Hülkenberg vagyok, Formula 1-es pilóta - mutatkozott be egy észveszejtő mosollyal. - Tudnánk beszélni? Lenne egy kis megbeszélni valóm önnel.
- Persze. Jöjjön be az irodámba, ott nyugodtan tudunk beszélni. Kérem kövessen.
- Rendben - mosolygott ismét, felállt és jött utánam. Mikor az ajtóhoz értünk, mellém lépett, és kinyitotta azt.
- Úgy érzem, hogy valami nagy dologról van szó. Másképp miért is lenne ilyen hihetetlenül udvarias.
- Igen, tényleg nagy dolog,
- Akkor talán üljön le, és beszéljük is meg - mutattam az asztalommal szemben lévő székre. -Szóval, miről is lenne szó?
- Az édesanyámnak jövőhéten lesz a születésnapja, és már nem sikerült itt asztalt foglalniuk. Azt mondták az apámnak, hogy sajnos már egy hónapra előre le van foglalva minden.
- Igen, ez így van, sőt van olyan asztal, ami két hónapra előre - nézegettem az előttem lévő papírokat.
- És nincs rá esély, hogy valahogy mégis legyen egy szabad asztal?
- Nincs, viszont van egy másik lehetőség. Viszont az meg nem olyan túl olcsó - húztam a szám. - Van két VIP termünk, az egyik egy tíz személyes, a másik huszonöt. Ott lenne hely, mert azt ugyebár nem foglalják olyan sűrűn.
- Megnézhetném esetleg a kisebbiket? Az édesanyám kedvenc helye ez az étterem, és nagyon boldog lenne, ha itt ehetne. Eddig nem tudtam, hogy mi miatt szeret idejárni, de most már tudom - nézett rám jelentőségteljesen.
- Persze, jöjjön csak. Ahogy már mondtam, ott maximum tíz ember lehet, többet nem tudunk megoldani a hely miatt. Kevesebb persze lehet, azt egyszerűen meg tudjuk csinálni.
- Öten lennénk mindössze. A szüleim, a nővérem a vőlegényével, és én.
- Az remek. Itt is volnánk - nyitottam ki az ajtaját a kis teremnek.
- Te jó ég! Ez meseszép - hüledezett. - Annyira, annyira...szóhoz se jutok.

Meg is értettem. A kis terem egyik fala üvegből volt, onnan ki lehetett látni az étterem nyári teraszára, és a gyönyörű virágoskertre. A falak egyszínű hófehérek voltak, a padló fekete gránit, a hatalmas ablakokon fehér függönyök. Az asztal a terem közepén foglalt helyet, mellette a székek, fölöttük pedig egy hatalmas kristálycsillár lógott.

- Persze ez még csak alapállapot, a díszítést külön kell kiválasztani. Jelenleg még nincs lehetőségünk minden igényt kielégíteni, de igyekszünk. Van valami elképzelése, hogy mi tetszene az édesanyjának, vagy inkább később felhív még?
- Fehér abrosz kell, fehér székszoknya, lehetőség szerint vörös selyemszalag hozzá, sima masnival, és rengeteg vörös rózsa.
- Ez teljesen megoldható. Van valami külön kérés az elrendezést illetően, vagy inkább ránk bízza?
- Önökre bízom, szerintem meg tudják úgy oldani, hogy az csodásan nézzen ki.
- Rendben. Akkor mi majd megoldjuk. Jó érzés, ha szabad kezet kapunk.
- Akkor nem haragszanak - mosolyodott el. - Most pedig megkérdezném, hogy mennyibe is kerül a terem. Nem mintha annyira számítana, de mégis.
- 500 euró egy teljes napra, 300 euró délután öttől, és 200 euró este kilenctől.
- Meddig lehet maradni?
- A nyitva tartás szerint. Délelőtt tizenegytől, éjjel kettőig. A VIP teremnél meg lehet kicsit hosszabbítani.
- Akkor szerintem délután ötre jövünk, és meglátjuk meddig leszünk.
- Rendben. Akkor menjünk vissza az irodámba, és megírom a szerződést. Apropó, az ételekkel kapcsolatban állítsunk össze egy külön étlapot, vagy marad az eredeti?
- Szerintem maradjon az eredeti, és mindenki azt eszik, amit szeretne.
- Torta milyen legyen? Azt mi álljuk, ha születésnapos van.
- Sima csokis, az édesanyám azt szereti a legjobban.

Visszamentünk az irodámba, leültem a laptopom elé, és elkezdtem kitölteni a formanyomtatványt. Hamar megvoltam vele, sőt, jobban mondva siettem, mert nem volt sok kedvem a mai naphoz. Mikor kész voltam, kinyomtattam, és aláírattam Nicóval. Utána gyors én is aláírtam, és meg is voltunk mindennel. Nico vette a lapot, és fel is állt.

- Köszönök szépen mindent. Jövőhéten akkor itt találkozunk. Viszontlátásra!
- Viszlát! - álltam fel, és hosszan a szemébe néztem.

Semmit nem mondott, csak elmosolyodott, és elindult kifelé. Örültem neki, hogy nem kell vele egy légtérbe tartózkodnom, irritált a jelenléte. Mikor kiment, nyitva hagyta az ajtót, amihez később odamentem, és teljes erőmből bevágtam. Mérges voltam, és sírni lett volna kedvem.

- Kopp-kopp, Jasmina, bejöhetek? - nyitott be Elaine, az étterem helyettes főszakácsa.
- Gyere, persze. Mi a probléma? - néztem rá.
- Inkább veled mi a probléma. Nem szoktad csapkodni az ajtót. Összevesztetek Eliottal?
- Dehogy. Szó sincs Eliotról. Más történt. De megoldom, nincs probléma. Csak le kell higgadnom - könyököltem az asztalra.
- Basszus, Jasmina, az előbb tényleg Nico Hülkenberg volt itt? - rontott be Claire, aki a könyveléssel foglalkozik.
- Igen, ő volt itt - mondtam elgyötörten.
- Mi a baj? Mondott valamit, vagy mégis mi? - faggatott Elaine.
- Ez bonyolult, oké? Nagyon is az.
- Mi ráérünk - huppant le Claire az egyik székre.
- Piszok jó dolgotok van, ha csak úgy ráértek mindenre - morogtam.
- Látszik, hogy nincs itthon Eliot. Szexhiányod van - nevetett fel Elaine.
- Nem vagy vicces, nagyon nem. Nem erről van szó, és nem is fogom elmondani, hogy mi van.
- Na jó. Ezt te tudod. Majd elmondod, ha akarod - vont vállat Elaine.

Nem akartam elmondani a lányoknak, hogy mi a helyzet, nem kell mindenki tudjon rólam mindent. Tudom, hogy úgyis kiderítik, jobban mondva kiszedik belőlem, de most még akkor sem akartam elmondani. Szerettem volna, ha kicsit még az én titkom marad. Persze Eliotnak beszámolok a történtekről, elvégre neki joga van tudni. Nem hittem, hogy ez lesz, de ezzel kell megbirkóznom. Ilyen az élet, de megy tovább, nincs mit tennem.

A napok csak teltek egymás után, teljen beleszürkültem az egészbe. Nem volt kedvem semmihez, ahhoz meg főleg nem, hogy fél órán belül látnom kell Nico Hülkenberget. A legkevésbé sem volt rá szükségem. Utáltam az egész helyzetet. Az érkezésük előtt még gyors felvettem a vörös blúzomat, megigazítottam a hajam, sminkem, és mentem is át a VIP terembe, hogy még egyszer, utoljára leellenőrizzem, hogy minden rendben van-e. Természetesen semmi problémát nem találtam, így nyugodt szívvel járkáltam körbe-körbe, mint egy idióta. Az egyik ablaknál megálltam, és szomorúan néztem ki a kertre. Rengeteg emlék cikázott fejemben, és nem tudtam mit tenni. Elmélkedésemből a nyíló ajtó hangja ragadott ki. Felix volt az, utána pedig jött a Hülkenberg család. Sóhajtottam egyet, majd egy mosolyt is az ajkaimra erőltettem.

- Jó napot kívánok! - köszöntem kedvesen. - Emellett pedig isten éltesse az ünnepeltet!
- Jasmina, komolyan te vagy? - nézett rám hitetlenkedve Stephanie Hülkenberg.
- Igen, én lennék - nevettem.
- Így már tudom, anyu miért szeret ide járni - sietett oda hozzám, és szorosan megölelt.
- Igen, azért, mert jó ételeket készítünk.
- Meg nem csak azért. Nem gondoltam volna, hogy itt látlak viszont.
- Ez most ilyen. Nem tehetünk róla, hogy így történt. De még sok minden történhet.
- De anyu se mondta, hogy miért ilyen nagy kedvenc neki ez az étterem.
- Jobb volt ez így - szólt közbe Susanne. - Most viszont zárjuk le ezt a témát.
- Rendben - helyeselt mindenki.
- Úgy látom, hogy csak öten vagytok, hiába kértetek végül plusz egy terítéket. Elvihetjük? - kérdeztem kedvesen.
- Nem, Jasmina, azt neked kértük. Dieterrel azt szeretnénk, ha te is velünk ünnepelnél. Elvégre, ha úgy lett volna minden, ahogy lehetett volna, akkor úgyis velünk lennél.
- Igazából nekem dolgom lenne - magyarázkodtam.
- Jasmina, kérlek, sokat jelentene - könyörgött.
- Rendben - egyeztem végül bele. - Felix, bárki keresne, mondd meg, hogy nem érek rá. Max, ha Eliot keres, akkor szólj, de másképp nem érdekel senki.
- Jól van. Akkor hozom az étlapokat.
- Köszi - mosolyodtam el.
- Ó, Jasmina, szeretném bemutatni a vőlegényemet, Fabiant. Fabian, ő meg egy nagyon jó ismerősünk, Jasmina, aki, mint az már kiderült, ennek az étteremnek a tulajdonosa.
- Örülök, hogy megismerhetlek - mosolyodott el.
- Én úgyszintén.

Kicsit furcsa volt a helyzet. Feszengtem is rendesen, mert nagyon nem erre számítottam. Azt hittem, hogy egyszerűen csak köszöntöm őket, és léphetek is le, de sajnos nem így történt. Ellent pedig nem mondhattam, mert nem akartam megsérteni senkit sem, főleg nem Susannét, aki mindig kedves velem.

- Mina, mesélj, mi van veled? Már azóta nem láttalak, hogy az idióta öcsém... - nézett rá Nicóra nagyon csúnyán Stephanie.
- Élem a kis életem, vezetem az éttermet, szakácskodom, néha cukrászkodom, elvagyok. Veletek mi újság? - néztem az ifjú párosra.
- Június utolsó szombatján lesz az esküvőnk, egy nagy cégnél dolgozom menedzserként, Fabian a Force Indiánál dolgozik, viszont ő be tudja osztani az idejét, és figyel rám - itt ismét kegyetlenül csúnyán nézett Nicóra. Már attól féltem, hogy a szemével öli meg.
- Steph, hagyd, ez már régi történet. Nem érdemes foglalkozni ezzel - hitegettem.
- Azt látom - vigyorgott, amint ránézett a kezeimre. - Elvégre férjnél vagy.
- Na igen, két éve mentem hozzá Eliothoz, szóval elvagyok én is, és már nem érdekel, hogy mi volt régen.
- Anya, látom, hogy téged nem lep meg a dolog - pillantott hitetlenkedve anyjára Steph. - Apával tudtatok róla? - érdeklődött finoman.
- Igen, tudtunk róla. Az esküvőjükön is ott voltunk. Csak nektek nem mondtunk róla semmit. Nico nem érdemelte meg, hogy tudja, te meg úgyis elmondtad volna neki. Jobb volt ez így mindenkinek.
- Ezt nem hiszem el. Mina, beszélhetünk? - állt fel Nico, és az ajtó felé intett.
- Persze - válaszoltam röviden, és egyből az ajtó felé indultam.
- Miért vagy még mindig ilyen jóba anyuékkal? - szegezte nekem azonnal a kérdést.
- Ne itt beszéljük meg. Nem akarom, hogy a vendégek hallják. A végén a szeretőddé nyilvánítanak. Arra pedig semmi szükségem. Gyere az irodámba.

Nem mondott semmit, csak követett. Lassan haladtam, nem nagyon akartam vele beszélni. Mást azonban nem tehettem. Benyitottam az irodámba, ahol legnagyobb meglepetésemre Claire ült a székemben. Elvigyorodott, majd mikor meglátta a hátam mögött a szöszit, eltátotta a száját.

- Jó napot! - köszönt csendesen.
- Claire, most hagyj minket magunkra! - szóltam rá mérgesen. - Utána majd beszélünk.
- Rendben - egyezett bele. - Azért egy közös képet csinálhatunk? - vigyorgott rá Nicóra.
- Claire! - kiabáltam rá.
- Hagyd már, annyiba nem halsz bele! - motyogta Nico.
- Rendben - egyeztem bele, és vártam, míg elkészül az a kép. - Most már mehetsz!
- Oké, sziasztok! - lépett ki boldogan.
- Szia! - mosolygott rá Nico. - Szóval! Most, hogy ketten maradtunk, halljam! Miért vagy még mindig jóban anyuékkal? Halljam? Rólam már tudomást sem veszel, Stephanie-val sem beszélsz, akkor velük miért?
- Semmi közöd nincs hozzá. Amiatt meg csodálkozol, hogy téged semmibe veszlek? Azok után, amit tettél, örülj, hogy egyáltalán szóba állok veled.
- Mina, ne csináld ezt! - fogta meg a kezem.
- Hagyj békén! - rántottam ki a kezem az övéből. -Nico, nem érdekelsz, érted?
- Jasmina, kérlek!
- Miért nem hagysz békén? Nico, nem akarok tőled semmit. Nem érdekel mit akarsz, elegem van belőled. Látni sem bírlak. Volt egy esélyed, eljátszottad. Ennyi.
- Rosszul döntöttem, de már megbántam.
- Én viszont túlléptem ezen. Túlléptem rajtad, nem kellesz. Új életem van, és te már nem vagy, és nem is leszel a részese. Ennyi. Én is döntöttem.
- Sehogy nem tudnálak kiengesztelni?
- Mi van? Férjnél vagyok. Mit akarsz, váljak el, csak azért, mert te megbántál valamit? Kösz nem. Nem fogok eldobni valamit csak azért, mert te évekkel később rájöttél, hogy hibáztál.
- Mina, szeretlek, fogd már fel! - kiabálta. - Elbasztam, tudom, de hallgass már meg!
- Nem érdekelsz! Utállak! Mindennél jobban gyűlöllek.
- Ne mondd ezt, Mina! Tudom, hogy nem így érzel.
- De, pont így - néztem rá könnyes szemekkel.
- Mina... - nézett rám szomorúan. - Higgy nekem!
- Nem, és soha nem is fogok.
- Szeretlek, érted? - rántott magához, és megcsókolt. Szenvedélyesen, úgy, ahogy azt régen tette.
- Na jó, itt meg mi folyik?! - zavarta meg az egészet Eliot mérges hangja.

°°°°°°°°°°°°°°°°°°
Kedves Mindenki! 
Ez lenne a történetem első, kissé még kusza rész, de persze
én tudom azt, amit ti még nem. Szóval lehet, hogy
most még furcsa, de ez csak a kezdet. Remélem örömmel fogadjátok.
Puszi, Elyse

2015. október 23., péntek

Köszöntő

Sziasztok!

Elyse vagyok, és mint láthatjátok ez az első bejegyzésem ezen a helyen. Régebben már volt blogom, saját és társult történetem is, de mindig történt valami. Legfőképp elveszítettem a motivációm, és nem éreztem magam elég jónak. Azóta viszont rengeteg idő eltelt, felnőttem, másként látom a dolgokat, érettebben kezelem a kritikát, és érzem magamban az elszántságot.
Ezért is vágok most bele ebbe a fanfiction-ös blogba, ahol legfőképp Formula 1-es és talán másik szenvedélyem, Tokio Hoteles történetek lesznek.

Kezdésnek kaptok egy Forma 1-es történetet, méghozzá Nico Hülkenberggel, aki személyes nagy kedvencem. Remélem tetszeni fog.

Puszil Titeket,
Elyse